Tűzijáték - 2012-2013 London - Fireworks

Nos, lezajlott életem első tűzijáték fotózása.

Eszetlenebb módon nem is foghattam volna hozzá! Elmesélem nektek, hogy okuljatok az én hibáimból. Persze ha egyáltalán elolvassa valaki aki hasonló terveket sző a jövőre nézve.
Nem volt előre eltervezve, hogy tűzijátékot fogok fényképezni.
Persze, megfordult a fejemben egy-egy kósza gondolatként "mi lenne ha", "vajon milyen lehet", stb, de konkrét tervet nem eszeltem ki mert már meséltek történeteket.
Tudtam, hogy délután hat óta körül a Temze partján már mozdulni sem lehet. Ennyi elég is volt az információkból, hiszen a látványosság éjfélkor kezdődik, tehát ha csak egy órával hat előtt érkezem is a helyszínre, akkor is hét teljes órát kell várni.! Azt pedig túl soknak éreztem. Szóval, gondoltam készítek pár képet a városban, majd hazamegyek. A számítógépen "rendbe teszem" őket, és mire a feleségem hazajön a munkából -én szabadnapos voltam- végzek is velük. Ezek után ketten, csodás harmóniában -a pezsgőnek és egyéb alkoholoknak köszönhetően- eltöltjük az év utolsó estéjét. Ez volt a terv!

Elindultam hát a felszerelésemmel  készíteni pár fotót amint a város és az emberek az újévre készülődnek.
Természetesen felkerestem a fő helyszínt is. Találtam is egy nagyszerű -tökéletes- helyet az állványomnak pontosan (na jó! csak majdnem) szemben a London Eye-al. Nem volt ott senki.
De nem hagytam magamat! Tovább folytattam magányos utamat. A baj ekkor már megtörtént, csak én még nem fogtam fel!
Ahogy ballagtam tovább, egyre az járt a fejemben micsoda szuper rálátás volt a tűzijáték helyszínére. Csak az a lámpa van picit rossz helyen, de azt biztosan lekapcsolják majd, így a fénye nem okoz becsillanást az objektíven. És nincs ott senki!!

Érthetetlen módon valahogyan úgy alakult a sétám útvonala, hogy ismét a kiszemelt helyre kerültem.
Újra szemügyre vettem, ha lehet még gondosabban mint az ezt megelőző alkalommal. Tökéletes és csak egy fickó van itt az esőben -még nem említettem?- egy esőkabátba rejtőzve ül egy kempingszéken az indokolatlanul sok motyója mellett. Tovább mentem. Egészen a sarokig. Az agyamban zúgott "nagyon jó hely és még szabad!"

Megszületett az elhatározás! Visszamentem és elfoglaltam a pozíciómat. Ekkor délután kettő volt és szakadt az eső.
Már elég régóta -az esőben, csak egy kapucnival a fejemen annak tűnt- várakoztam mikor egy srác jött oda hozzám és beszélgetni kezdett velem. Azt kérdezte, fotós vagyok e, és hogy kinek dolgozom? Azt válaszoltam, hogy szeretnék az lenni és csak magam örömére fényképezek. Meg akarom várni a tűzijátékot? Mondtam, hogy igen -de hiszen ha tudtam volna- de sajnos nincsen esernyőm és így félek elázik a fényképezőgépem miközben fotózom. Szóval még vívódom. A srác felajánlotta, hogy vesz nekem egy ernyőt. Ez egy nagyon kedves ajánlat volt, de nálam csak a bankkártya volt, semmi kp. Viszont adott egy lökést, hogy rászánjam magamat egy ernyő önálló megvásárlására először az életemben. Férfi munka volt! Boldogan, egy vadonatúj ernyő birtoklásának tudatában a lépteimet szaporázva indultam vissza a "helyemre". Még meg volt.

Megkezdődött hát a rémálom! Még kilenc óra volt hátra éjfélig és esett az eső.

Négy óra felé elkezdtem érezni, hogy hív a természet. Azonban addigra már egyre többen foglaltak állást a Temze partján. A hátam mögött átlósan, úgy ötven méterre az út túloldalán voltak felállítva a nyilvános fülkék. Teljesen üresen, mind rám várt.
Két lehetőség  -három- volt nyilvánvalóan. Viszem a cuccomat, megszabadulok a problémámtól viszont szinte bizonyosan elveszítem a helyet amit immár két órája őriztem a még mindig szakadó esőben vagy megkérem az esőkabátos embert, hogy vigyázzon rá amíg én elszaladok öt percre. Ez esetben van rá némi esélyem, hogy a felszerelésemet -nagyon drága- ellopják és így feleslegessé válik a féltve őrzött fotózásra alkalmas pozíció.
Nem mentem sehova!

Kis idő elteltével az esőkabátos ember mozgolódni kezdett. az -átlátszó- esőkabátja alatt. Láttam, hogy a szinte földig érő kabátja alját az egyik titokzatos táska fölé terelgeti a kezével és némi bajoskodás után kivesz belőle valamit, amit az ölébe emel. Egy kis palack üdítőital és némi szendvics volt az.
Azonnal tudatosodott bennem mekkorát hibáztam!
De akkor már kb három órája várakoztam amit nem akartam feláldozni. Nagyon fáztam mert mindenem vizes volt. -Persze, az ernyőt használtam, de már előtte bőrig voltam ázva. - Szerettem volna enni pár falatot, inni -csak egy kortyot!- picit és nagyon jó lett volna végre leülni de csurom víz volt a kockakő.

A kempingszéken ülő esőkabátos ember befejezte az evést. Rövid mozgolódás után elvégezte rajtam a kegyelemdöfést.
Elővett egy elektronikus könyvet és olvasásba mélyedt ott a széken ülve az esőkabátja mélyének védelmében.!
Még hét és fél óra várakozás!!!

Tudnám folytatni ebben a stílusban, de nem fogom. Mire éjfél lett, már mindenem fájt és semmire sem vágytam csak arra, hogy végre hazamehessek. Mikor a tűzijáték elkezdődött már csak azért nyomkodtam a távirányító gombját, hogy a feladatomat elvégezve végre elindulhassak haza.
Pokoli élmény volt!
Nem tudom, hogy valaha is fogok mégy tűzijátékot fényképezni. Persze. Tudom az idő majd segít és ki tudja ...

A tíz órás várakozás alatt rengeteg dolgot tudtam meg a tűzijáték előkészületeit illetően, illetve gazdagodtam más haszontalan információkkal is mint pl: Hány kabin van a London Eye-on?
Hogy az idő múlását siettessem, fényképeztem is.

Aztán végre éjfél lett!!